Más dolog elhamarkodottságból és más megfontolásból vétkezni. Mert gyakran
követünk el vétket elhamarkodottságunkban, amit aztán megfontolás után magunk is
elítélünk.
Többnyire gyengeségünkből szokott megtörténni velünk, hogy szeretjük a jót, de
nem tudjuk végbevinni. A szándékos vétkezés azonban azt jelenti, hogy a jót sem
nem tesszük, sem nem szeretjük.
Amint tehát néha súlyosabb dolog szeretni a bűnt, mint elkövetni, éppen úgy nagyobb
gonoszság gyűlölni az igazságot, mint meg nem tenni. Vannak, akik nemcsak
nem teszik, hanem üldözik is a jót, és azt, amit maguk megtenni elmulasztanak, másokban
gyűlölik. Ezek ugyanis vétküket nem gyengeségből vagy tudatlanságból, hanem
szántszándékkal követik el. Ha teljesíteni akarnák a jót, csak nem tudnák,
legalább másokban szeretnék, amit maguk megtenni elmulasztanak. Mert ha legalább
szándék szerint óhajtanák a jót, akkor nem gyűlölnék, ha mások megteszik. De mivel
ezeket a jókat, amelyeket hallomásból ismernek, életükkel megvetik, és ha észreveszik,
üldözik, igaza van ennek a mondásnak: „Szántszándékkal távolodtak el Istentől.”
(Szent Gergely)